2013.07.08.A pártok jogérvényesítési lehetőségeinek a kihasználásáról

Az egyesület elnöke (Falus Zsolt Ferenc) szerint a devizahitelesek érdekvédelmével foglalkozó civil szervezetek az álláspontjaikat és véleményüket lényegében hiába közölték a jelenlegi parlamenti pártokkal, ahogy az állami hatóságokkal is. A devizahitelezés igazságos és törvényes megoldása gyakorlatilag éppen a kialakult helyzetért felelősök személyek álláspontja szerint nemzetérdeket sérthet, hiszen Szász Károlynak a pénzügyi felügyelet elnökének a véleménye, hogy akár államcsőd is bekövetkezhet, ha az ügyfelek részére kedvező Bírósági döntések születnek.


A devizahitelezés kockázatai és mellékhatásai tekintetében a felelősségre vonás elkerülhetetlen és kiemelten fontos feladat. A hazai jegybank (MNB) aggályos tevékenysége és csalárd befektetései miatti eljárások kezdeményezését, így a parlamenti vizsgálóbizottság felállítását a jelenlegi parlamenti pártok és az egyesületekkel kapcsolatot fenntartó Házelnöki Hivatal a mai napig érdemi válaszra sem méltatta.


Az egyesület elnöke szerint megfontolandó a devizahiteles érdekek képviseletére egy önálló párt alapítása, hiszen valós nemzetérdek a teljes helyzet feltárása és nyilvánosságra hozatala.


Kiadó: Bankcsapda Érdekvédelmi Civil Szervezet