2014.01.21.Számotokra kellemetlen helyzetért csak magatokat okolhatjátok!

Kedves Gábor, Viktor, Attila, Ferenc, Gordon, Gábor, András!

Én tudom, hogy a választások közeledtével, egyre kellemetlenebb számotokra tevékenységünk, de ezért csak magatokat okolhatjátok. Azt is pontosan tudjátok, hogy nem ma kezdtük el csak azért, hogy a "megújulást" és egyesek konszolidált kampányát tönkretegyük.

Néhányan közületek személyesen is ismertek és azt is tudjátok, hogy, ha tudom igazam van, állításaimat bizonyítani is tudom, akkor a végsőkig kiállok érte, nem alkuszom.

Ami óriási különbség köztünk azaz, hogy míg Ti meggyőzni akartok vélt igazságotokról, addig Én tájékoztatni, elgondolkodtatni kívánom az embereket, de mindig objektívan a tények birtokában,. Mert így válnak tudatos választópolgárokká. Ehhez egyetlen egy dologra van szükség, le kell vetkőzni az előítéletet és a "pártideglópiát", mert akkor nem a szimpátia alapján alakítható ki a vélemény.

Biztosan az is furcsa lehet számotokra, miért fokozódott 2010 óta a figyelem munkásságotokra. Hiszen ahhoz voltatok szoktatva, hogy négyévente pár hónapig kellett csak foglalkozni a lakosság problémáival, utána pedig a "jól megérdemelt" négy évnyi semmit tevés következett.

De valami megváltozott 2011-ben, mely változás egyre erőteljesebb. Ez annak köszönhető, hogy a magyar társadalomban egyfajta értékrendváltozás folyamata zajlik, aminek következménye a tudatosodás.

Én nagyon bízom abban, veletek ellentétben, hogy eljön azaz idő, amikor már minden ember mielőtt felelősségteljes döntését meghozná utána nézne a neki szimpatikusabb félnek, hogy van-e valós tartalom és cselekvési hajlandóság is, de nem csak a szavak szintjén.

Mert az nem igaz, hogy csak négyévente tud beavatkozni a lakosság és kinyilvánítani véleményét munkátokkal kapcsolatban. Csak számotokra ez kényelmesebb lenne, ha így történne.

Nem tudom, még mit, hoz a jövő, de egyben biztos vagyok, addig nem nyugszom, ameddig nem vagytok hajlandóak a lakosság közel felének megnyugtatóan, véglegesen, igazságot szolgáltatva rendezni a helyzetét.

Mindannyian tisztában vagytok vele, mit követett el a Magyar Állam, a Magyar Nemzeti Bank nemzetközi szervezetek, tevőleges, hallgatólagos beleegyezésével.

Azzal is tisztában vagytok, hogy erre a társadalmi rétegre épül a pénzügyi stabilitás, mely elfogadhatatlan.

Azzal is tisztában vagytok, hogy, ha Magyar Állam elleni fellépést támogatnátok, akkor a büntetőjogi és nem politikai felelősségre vonás megtörténne, mely garantálná a közélet és pénzügyi elit megtisztulását, a lakosság közel felének adósrabszolgaságból való felszabadulását.

Én két dolgot kérek tőletek.

Az egyik állítsátok le pártkatonáitok, túlbuzgó szimpatizánsaitok, a B.É.CS. tagjainak és elnökségének lejárató és zaklató tevékenységét. Mert, ha nem tudnátok az Egyesületen belül működő oknyomozó és tényfeltáró munkacsoport, minden állításunkat aggálytalan tartalmú tényközlő okiratokkal bizonyította, alátámasztotta. Veletek ellentétben, Mi előbb információt gyűjtöttünk, gondolkodtunk, majd csak azt követően szólaltunk meg.

A második kérésem, az, hogy szép dolog a választás, az arra való felkészülés, de egyet tegyetek meg, ha nem "megerőltető", mivel az idei év csak ez körül fog forogni. Fagyasztassátok be az ügyfélnyilvántartásokat, függesszétek fel a végrehajtásokat és kilakoltatásokat, addig, amíg nem születik meg a végleges megoldás.

Miért fontos? Mert a választási "dömping" pontosan a kilakoltatási moratórium lejártakor lesz a legmarkánsabb és így a pénzintézetek szépen csendben le fognak csapni a lakosságra.

Ismételten nem meggyőzni, hanem elgondolkodtatni kívántam valamennyiünket, mert valakinek a nem cselekvésért vállalnia kell a felelősséget, mert előbb vagy utóbb, de fel lesz számolva Magyarország következmények nélküli státusza.

Grell Antal
B.É.CS.