2014.05.30."Házi-őrizetben"

Ha netán valaki arra adná a fejét, hogy Magyarországon forgatni kívánna a házi-őrizet intézményéről, csak keresnie kell egy devizában nyilvántartott családot. Bár a különbségek szembetűnőek a gyanúsítottak és az állami fedezettel történő uzsoráztatott réteg között, hiszen az elkövetőnek megélhetése biztosított.

Házainkba, lakásainkba évtizedekre bezárva, lehetőségek, új élet, szabadság, jogállam felfüggesztve, négymillió ember a jogainak érvényesítésétől eltiltva, megbélyegezve.

Ezt a megkülönböztettet, másodrangú állampolgárokká ledegradált kialakított környezetet súlyosbítja, hogy az elkövetői réteg egy szűk körön kívül, a tudással, információkkal rendelkezőket felszámolta, likvidálta soraiból. Nem véletlen tevékenységük fokozódása, hiszen csak emlékeznünk kell egy elhíresült párbeszédre:
-mi az, hogy én erről nem tudtam?
-azért elnök úr, mert így hitelesebben tudta tagadni létét?

Hát itt tartunk tisztelt honfitársaim, a lakossággal kapcsolatot tartók, néhány helyen szintekkel feljebb is tudatlan, iratokból másolgatók, fogalomtalan, tudást nyomokban sem tartalmazókat állítottak a pénzügyi termék beazonosításának megakadályozására.

Azért készültek valamilyen szintű lelepleződésre, hiszen visszakövetve, néhány a devizában nyilvántartott társadalmi réteget "Védők" előéletét megvizsgálva, tevékenységüket a problémák megjelenése előtt (alvó ügynökök) előkészítették és vártak az aktivizálási parancsra.

De önmagában jelentéktelenné válna tevékenységük, ha a hatóságok, szakmai, pénzügyi, pénzintézeti, banküzemi tevékenységekkel, annak szabályozásával, pénzügyi felügyeletek, mindenkori jogszabályi környezetével tisztában lennének, de sajnos ez nem így van. Tehát nem csak a jogfosztott állapotot kell felszámolnunk, hanem "sziszi-fuszi" munkával alternatív gyorstalpalón képeznünk kell bíráinkat, ügyészeinket is.

A Kúriát azért nem sorolom ide, mert megcsorbult, szakmaiatlan, szakbarbarizmus az, melyet fel mert vállalni. Elődeik biztosan büszkén tekintenek fel rájuk, hiszen ők egy szabadságért kiálló, küzdő miniszterelnököt is halálra tudtak ítélni, ügyészi javaslatra. Remélem az élettől a legsúlyosabb, legkegyetlenebb viszontválasz nem marad el.

Nemzetünk legtragikusabb időszakát éljük, hiszen nincs egyetlen ember sem nemzetünk templomában, aki ne áldozná, és ne áldozta volna fel a pénzügyi stabilitás oltárán a magyar nemzet közel felét. Elődeinknek legalább meg volt a lehetősége, arra, hogy láthassa, felismerhesse ellenségeit, fizikai létüket beazonosíthassa, nekünk nem adatott meg ez a lehetőség.

Olyan helyzet, mint napjainkban tapasztalhatunk Magyarországon, soha nem fordult elő, hiszen az Államérdek, az Állammal való lojalitás,cinkosság cselekvőképtelené teszi a magyar Országgyűlés minden egyes tagját 2004 óta, napjainkig.

Voltak nemzetárulók Magyarország történelmében, de ennyi, egyszerre, soha. Nem is értem minek kellett alaptörvény, vagy korábban alkotmány, hiszen a pénzügyi stabilitás oltárán, korábban és jelenleg is felfüggeszthető a jogállam keretei.

Magyarország 2008-óta szabadon rabolható, uzsorázható, jogfosztott börtönállammá vált.

A Magyar Állam többre tartja egy többszörös gyilkos kártérítési igényének kifizetését, minthogy a becsületes, adófizető, szándékosan jogfosztott és végletekig uzsoráztatott társadalmi rétegtől bocsánatot kérjen, és kártalanítsa, hiszen megmentettük hazánkat 2008-ban,az azonnali államcsődtől.

"és még azt merik mondani, hogy Magyarországon nincs halálbüntetés, akkor a devizában való nyilvántarthatóságot minek neveznék?"

Grell Antal
B.É.CS.