2016.12.21. Nagyon szépen köszönöm Orbán Viktornak!

Úgy éreztem ki kell fejeznem köszönetemet, hogy nem csak utalványt, hanem egy igen szinte személyes megszólítást tartalmazó levelet is küldtél nekem!

Remélem a baráti hangnem nem zavar, hiszen oly barátira sikerült megtisztelő leveled is. Tudod Viktor most örültem a 10.000Ft-nak, hiszen tizenhárom év után vettem magamnak egy cipőt. Hiába belerokkantam a magyar gazdaság építésébe. Azt is elárulhatom neked, majdnem sikerült eltennie láb alól Lázár Jani által felügyelt kormányhivatalnak. Nem sokon múlt!

Képzelheted, amikor két éven keresztül zajlott a leszázalékolási eljárás, mennyit is értem? Emlékszem tavaly ilyenkor annyira szégyelltem magam gyermekem és feleségem előtt, majd belepusztultam. Tudod én még az a régi vágású ember vagyok, akit úgy neveltek, családfőként nekem mindent elkövetve védelmeznem, eltartanom kell családomat!

De képzeld, abban a rendszerben melyet felépítettél - azaz útvesztő - majdnem végemet okozta. Már közel két éve egy árva fillért nem kaptam, hiszen a táppénzre nem voltam jogosult, a leszázalékolásról pedig nem volt jogerős határozatom. Ez csak annyiban korlátozta lehetőségeimet, ha képes lettem volna munkát vállalni, na akkor sem tehettem volna!

Emlékszem tavaly karácsony előtt pár nappal annyira nem volt pénzünk, hogy azt hiszem üres hagymát sütögettem olajban és egy szelet kenyérre kenve, könnyes arccal kerestem az udvarban felelhető hulladékot, mellyel begyújthatok. Ami a legszörnyűbb mindezt úgy kellett tennem, hogy gyermekem a lehető legkevesebbet érezze belőle.De csak én gondoltam azt, nem tud semmit arról, mekkora bajban vagyunk.

Ahogy írom neked ezeket a sorokat rám törnek az emlékek, melyek életem legszörnyűbb rémálmai.

Feleségemnek úgy kellett járnia dolgozni, hogy örültünk, ha egyszer tudtunk enni és legalább fenntudtuk tartani a látszatot (nem esett össze az éhségtől) élünk és túl fogjuk élni. Emlékszem a szívem szakadt meg, amikor kislányomnak (titkolva a valós okokat) már egy szelet csokoládé miatt is világégést vizionáltam. Csak annak köszönhetem, hogy feleségemnek és gyermekemnek nem egy ágyban fekvő, maga alá csináló, tehetetlen fej vagyok, hogy utánajártam mekkora kockázatai vannak a nekem szánt műtétnek! Nem tudom elkerülni sorsom, de annyi időm biztosan lesz, hogy biztonságban tudhassam családomat!

De szerencsémre, vagy több annál, vannak barátaim, akik segítségemre sietve legalább a karácsonyt megmentették. Bár nem volt őszinte, csak akkor merte elmondani, honnan volt pénze, hogy nekünk adja, amikor nagyjából talpra álltunk. Azt mondta:"tudom milyen idióta vagy, inkább éhen döglöttél volna, mintsem elfogadd, ha megmondom hitelkártyával vettük fel a pénzt"! Milyen igaza volt!

Hiába azok a "rohadt" elvek. Bár sokan régimódinak tartanak, de hiszem, hogy elvek nélkül, céltalanul nem lehet "beleélni" a világba!

Tudod Viktor, azaz ember aki megtapasztalja a kínt, a teljes ellehetetlenülést, a szolgáltatót a kapu előtt - éppen jött kikapcsolni az áramot januárban, a napi telefonokat a szolgáltatói automaták "kedvesen" közlik tartózásod, miközben az uzsorás rajtad röhög - megedződik! De túléltük! Neked mondom, ami nem öl meg az megerősít!

Tudod sokan kérdezik tőlem, mit akarok, mi a célom, miért vagyok eltántoríthatatlan?

Te is mint Miniszterelnök tudod a legjobban, hogy az embereket a félelmeik tartják rabságban. Félnek a munkahelyük elvesztésétől, félnek, az igazoltató rendőrtől, félnek, hogy elfogy az akciós árú a polcokról, félnek, hogy mit fog szólni, a szomszéd, az ismerős, a család, a barát, hogy eladósította az uzsorás, vagy éppen szégyenli, hogy végrehajtás folyik ellene! Tehát a félelem béklyójában vergődik a magyar társadalom!

Emlékszem az első tüntetéseinkre, melyet barátod székhelye előtt tartottunk, majd mindenki ismerőseim közül el volt borzadva, "úr isten tüntetni a Magyar Nemzeti Bank előtt, nem félsz?" Vagy éppen amikor végig harsogva Budapest utcáit - "Matolcsy egy uzsorás" - megérkeztünk a Krisztina körútra - a másik barátodhoz - "elment az eszed" ez volt a legkellemesebb észrevétele ismerőseimnek.

Tudod Viktor, amikor 2013 januárjában kiléptünk az IMF hazai "állomásáról" szentül megvoltam győződve arról, hogy Varga Misiéket azonnal utasítod, kezdeményezzenek velünk tárgyalásokat a helyzet megoldása érdekében! Valahogy úgy képzeltem lesz egy keret és megkezdhetjük a lakosság konszolidálását, ha már megmentették a Magyar Államot és a Magyar Nemzeti Bankot.

Nagyon nagy "hibát" követtél el, amikor azt gondoltad - és ebben "kiválóságaid és szakértőid" is megerősítettek -, hogy titkosszolgálati, ügynöki tevékenységgel, állérdekvédelemmel kezelheted a forint elleni spekuláció okán, való lelepleződéseteket! Sőt csak bőszítik a lejáratadottságuk okán a jó népet! Sajnálatosnak tartom azt is, hogy Trócsányi Laci is már csak a múltjából és a nevével fémjelzett zsarolásoktól sem mentes ügyvédi irodájából “éldegél”, a szakmaiságot nélkülözi!

Tudod én örültem, hogy a 2017-es évet a lázadás évének, kinevezted!

Hiszen a kormányhivatali eljárások, a leszázalékolási folyamatok, a lejárató titkosszolgálati hadjáratok után, azt mondhatom - bekaphatja a tűzben edzett férfi - mert felkészített a Magyar Állam hatóságain keresztül, arra, hogy nem érdekel mibe kerül, de a családomat megvédem - bárki és bármilyen "cég" megy tönkre, bukik bele - bármi áron!

Félre ne értsd, nem érdekel a parlament, nem érdekel a politikai homokozó, nem érdekel az oldaliság, a szimpátia, a megvásárolt vagy megfélemlített bíróság és nem érdekel az érdekvédelem azon része, mely számodra kedves!

Egy dolog éltet! Nem fogom engedni, hogy miközben a Magyar Állam és a Magyar Nemzeti Bank dőzsöl, rajtunk nyerészkedve forint ellen spekulál, a családom hajléktalanná váljon!

Tisztelettel:

Grell Antal 

B.É.CS.

ui_Boldog karácsonyt és forradalmi újévet kívánok Miniszterelnök úr!