2013.12.16.Rogán "nagy ívű projektvezető" Antalnak figyelmébe!

A legutóbbi tudatlanságából fakadó gondolatainak cáfolatára "erős ingert" éreztem, a reakcióra és azonnali cáfolatára az elhangzottakkal kapcsolatban.

Amint ezt már érzékelhettük évtizedek óta a magyar politikai közélet szereplőinek a múlt megszépül vagy legalábbis szelektívvé válik emlékezete, ennek frissítése érdekében akkor kezdjük az elején.

Ön és "kollégái" már többször kifejtették, hogy elvárásaik vannak a Kúria felé, nem kevesebbet tettek, Cséfalvay Zoltánnal karöltve, mint sürgették, de ellenben már jó előre jelezték is milyen határozatot várna el a kormány. Ha nem hisz nekem csak nézze vissza saját nyilatkozataikat, ami nem lesz egyszerű pláne Zoltán éveken át tartó zavaros köbe vésett, majd "újrafaragott" állásfoglalásai alapján.

Azonnal vissza is kell utasítanom arroganciától sem mentes kijelentését, mely szerint "való foglalkozásnak, törődésnek tekinti" az Állam az MNB és a Bankszövetség, Államcsőd elkerülése miatti másfél-millió család azonnali feláldozhatóságára épített pénzügyi stabilitási projektjét. Amit az elkövetői réteg még csak nem is saját ötleteként menedzselt, hanem egy korábbi IMF tanulmányt "magyarosított" le az Európai Központi Bank tudtával és támogatásával .

Egyértelműen: A Magyar Állam a lakosság eladósításával valósította meg az állami konszolidációt.

A korábbi nyilatkozataikat meghazudtolva mára már nem látja annak lehetőségét, hogy egy lépésben megszüntessék a lakosság uzsorakitettségét, az meg az Ön felkészületlenségének nyilvánvaló bizonyítványa, hogy "devizahitelt hoztak be az országba", saját szavait idézem, a többi a szakbarbarizmusra felépített érvelései nem érdemelnek több szót.

Az árfolyamgáttal kapcsolatosan felhívom figyelmét, hogy nagyon otromba mulasztást követtek el, melyet a végtörlesztési lehetőségnél azonnal észleletek, azt ebben "lehetőségben" elmulasztották. A végtörlesztés intézményének igénybe vevői számára biztosították (törvénybe iktatták), hogy semmilyen szankció a későbbiekben nem éri annak igénybe vevőit. Az árfolyamgát igénybe vevőit "elfelejtették" tájékoztatni, hogy a magyar hatályos törvények alapján a 180Ft-on feletti meg nem fizetett rész az árfolyam nyereségnek számít, annak nem megadóztatásának eltekintését a NAV nem vizsgálhatja, hanem be kell szednie. Az súlyosbítja az Önök nem cselekvését, hogy adóévet zártunk így a visszamenőleges törvénykezés lehetetlen.

Az árfolyamgát valójában joglemondó és tartozás elismerő nyilatkozat egy újabb évtizedeken át tartó állami uzsorára épülő pénzügyi stabilitási program, majd lesz valami addigra gondolkodással ötvözve. Ez elfoghatatlan bármelyik parlamentbe delegált képviselőtől nemhogy egy kormányzópárt képviselőjétől. Amíg Ön-önök olyan kérdésekre keresik a válaszokat, amit már a devizában nyilvántartott lakosság legkisebb tagja is megtud válaszolni, addig hiteltelen és álszentnek, feláldozhatóságot erre épülő pénzügyi stabilitást fenntartónak kell tekintenünk, kockázatközösségről, valós megoldásról nem is beszélve.

Az egyoldalú szerződésmosdósítást azt meg Bajnai-Oszkó csapatmunkásságának köszönhetjük, akik megtiltották 2009 tavaszán a pénzintézeteknek, de csak az ügyfélnyilvántartásokra vonatkozóan, a kamatokkal nem törődve. Pedig a pénzintézeteknek az egyoldalúság biztosításával az ügyfélnyilvántartások kockázatkezelhetőségét biztosították az ügyfelek, ennek támadása a valós pénzügyi eszköz megerőszakolása.

Egy nagyon egyszerű példán ez levezethető: Az orvosnál is egyoldalú szerződést kötünk hiszen az Ő szakmai tudására és felkészültségére bízzuk egy műtétnél a beavatkozás idejét, annak módját, a beavatkozás milyenségét, jóhiszeműen eljárva, bízva a tisztességes beavatkozásban. Képzeljük el azt, ha műtét közben fel kellene ébreszteni az orvosnak, hogy vághat-e egy kicsit nagyobbat, vagy tőlünk kérdezné meg, Mi, hogyan műtenénk magunkat. Ott is aláíratják velünk, hogy vannak a műtétnek kockázatai, de ellenben egy mandula műtétnél nem vágják le végtagjainkat, majd miután felébredünk arra hivatkoznának Ön aláírta, lehetnek kockázatok.

Pedig a pénzintézetek ezt kérik az ügyfeleiken számon, mely a fent szemléltetett példa alapján, olyan lenne, mintha az orvos kérné számon a betegtől, hogy miért nem készült fel a sebészeti eljárásokból.

A kilakoltatásokkal és végrehajtásokkal kapcsolatosan tett kijelentései Rogán Antalnak vérlázító, mert akkor abszolút tájékozatlan, hiszen nem álltak le a moratórium miatt az eljárások. Nem is beszélve arról a tényről, hogy a lakosság zaklatása, zsarolása fokozódott.

Összefoglalásként a fentiek és a lehetőségek korlátozottsága miatt még el nem hangzott tények alapján felszólítom a Magyar Államot azonnali beavatkozásra!

Mely a nyilvántartások befagyasztása, eltörlése után a lakosság kártalanítási folyamatival párhozamosan, a felelősség elismerését, az elkövetők felelősségre vonásának kell követnie.

Négymillió ember nevében teszem meg kijelentésemet: nem tudjuk ismét megmenteni Magyarországot. Egyszer már megtettük, cserébe elvették mindenünk, nincs már semmink amit adhatnánk, az életünket meg nem adjuk.

Grell Antal
B.É.CS.