2013.12.22.Gondolatébresztő Bayer Zsoltnak, amiről írhatna, de nem teszi!

Legutóbbi műsorszerkesztésénél is, mint általában csak féligazságokat mondott ki. Ön, mint devizában-nyilvántartott ügyfél, bár már csak adósnak nevezik fel kellene emelje szavát, de nem abban a formában, ahogy teszi.

Talán érthető is lenne ez a szándék és lojalitás, ha nem a lakosság közel felének társadalom peremére való kiszorulása, öt éven át tartó megaláztatásáról lenne szó. Önnek, mint érintett félnek kötelessége tájékoztatni a magyar lakosságot, de tényszerűen és objektívan.

Önnek nem azon kell lamentálnia, hogy vannak kiugró esetek, melyekben visszaéltek a nyilvántarthatósággal, hiszen ezt a végtörlesztésnél sem tette. Azon aggodalom, mely a kormányellenes hangulattá való átalakulásban látja, az is csak féligazság. Mert a magyar Állam képviselete, melybe a jogutódlás nélkül megszüntetett Pénzügyi Állami felügyelet (PSZÁF) is beletartozott, jelen pillanatban az MNB, Matolcsy Györggyel az élén fenntartja a korábban kialakított állami fedezetett.


Ezért a Magyar Államot, a Magyar Nemzeti Bankot, a Bankszövetséget és (remélem azzal tisztában van, hogy minden nemzeti bank felügyelete az Európai Központi Bank feladata), ezért tisztában van azzal, hogy az Európai Központi bankot is felelősség terheli.

De nem csak politikai, hanem büntetőjogi felelősség is, melynek következményeit vállalniuk kell.

Nagyon röviden felvázolom Önnek, hogy miért fog egyre gyengébb, jelenleg regnáló államhatalom gyakorlásával "felhatalmazott" képviseletének álláspontja., mely a "megsegítést" helyezi előtérbe és aminek súlyos következményei lesznek a jövőben, ha nem változtatnak álláspontjukon.

Az Állam 2006-ban kitervelte, 2007-ben előkészítette, 2008-ban végrehajtotta, 2009-ben akadály mentesítette, azóta pedig fenn tarja, négymillió magyar ember közvetlen uzsorázására épülő, pénzügyi stabilitást és gazdaságpolitikát.

Én csak tanácsolhatom Önnek ennek a mondatnak a megtanulását, megértését, majd miután felismerte, hogy Önnek valójában egy befektetési kontrakciót adtak, kölcsönszerződésbe csomagolva, javaslom kezdje el vitatni szerződését.

"A hitelkockázatok átruházására irányuló származtatott eszköz, olyan pénzügyi eszköz mely kizárólag befektetési szolgáltatás nyújtása keretében értékesíthető."

Kérem a közeljövőben törekedjen az objektív tájékoztatásra ebben a témakörben. mert egy termék, mint ahogy esetünkben is a pénzügyi termék tulajdonságai adják meg beazonosításának lehetőségét, nem pedig annak elnevezése. Például, hiába mondom egy mosógépre, hogy kávéfőző, akkor is csak mosni lehet vele.

Az egyoldalúságról is egy példán keresztül nagyon egyszerűen érthetővé válik: Egy nagyon egyszerű példán ez levezethető: Az orvosnál is egyoldalú szerződést kötünk hiszen az Ő szakmai tudására és felkészültségére bízzuk egy műtétnél a beavatkozás idejét, annak módját, a beavatkozás milyenségét, jóhiszeműen eljárva, bízva a tisztességes beavatkozásban. Képzeljük el azt, ha műtét közben fel kellene ébreszteni az orvosnak, hogy vághat-e egy kicsit nagyobbat, vagy tőlünk kérdezné meg, Mi, hogyan műtenénk magunkat. Ott is aláíratják velünk, hogy vannak a műtétnek kockázatai, de ellenben egy mandula műtétnél nem vágják le végtagjainkat, majd miután felébredünk arra hivatkoznának Ön aláírta, lehetnek kockázatok.

Pedig a pénzintézetek ezt kérik az ügyfeleiken számon, mely a fent szemléltetett példa alapján, olyan lenne, mintha az orvos kérné számon a betegtől, hogy miért nem készült fel a sebészeti eljárásokból.

Ugyanazt tudom tenni, felhívni a figyelmét, mint Rogán Antalnak, négymillió ember nevében teszem meg kijelentésemet: nem tudjuk ismét megmenteni Magyarországot. Egyszer már megtettük, cserébe elvették mindenünk, nincs már semmink amit adhatnánk, az életünket meg nem adjuk.

Az meg sokat elmond a magyar jogállamiságról, hogy csak tömegeknek lehet igaza, hiába tudja bizonyítani állításait. Ezt Ön minek nevezné?

Grell Antal
B.É.CS.

ui: ha gondjai adódnának a fizetési kötelezettségének eleget tenni, akkor miért nem veszi igénybe a kormány által ajánlott "megsegítések" egyikét?