Történelmi okok miatt túlvigyázott a hazai bankrendszer (osztrák anyabankok leánybankjai)

Utazzunk vissza kicsit mi történt az 1929-33 gazdasági válság idején :

Ausztria

 


Európán belül "először" Ausztriában robbant ki pénzügyi krízis 1931-ben. Ennek az oka, hogy a Monarchia felbomlása után nem volt már szükség a korábbihoz hasonló méretű nagybankokra Bécsben és ezt a bécsi bankok nem ismerték fel.
Az utódállamokban továbbra is fenntartották fiókhálózatukat, ami magasabb működési költségeket eredményezett. Csak a rossz ügyfelek vették igénybe szolgáltatásaikat, akik a válság során elsőként váltak fizetésképtelenné.

Egymás után mentek csődbe a bankok, amire az állam bankfúziókkal reagált, ennek eredményeként a válság kirobbanásának idejére már csak nagybankok maradtak. 1931 májusában a Creditanstalt bejelentette fizetésképtelenségét, ami világszintű megdöbbenést váltott ki (bár a bank problémái már a 1920-as években elkezdődtek). A bejelentés bankpánikhoz vezetett. Az állam kénytelen volt közbelépni és a költségvetés magára vállalta a bank konszolidációját (amibe majdnem beleroppant).

1934-re a Creditanstalt egyesült a Wiener Bankverein-nal és CA-Bankverein néven működött tovább egyetlen nagy bankként állami tulajdonban.
Az osztrák bankcsőd átterjedt a szomszédos országokra, például Németországra is.

Fontos, hogy a bizalmatlanság egyre nagyobb a pénzügyi szereplők között. Egész Európa rettegéssel figyeli mi fog történni az hazai szent tehénként kezelt bankokkal.

Falus Zsolt Ferenc
B.É.CS.elnök

Sorstársak!

A hitelfelvételekor sajnálatosan nem "csak" a bankok szerződési diktátumait kellett volna alaposabban pénzügyi befektetési ismeretek birtokában illetve látnoki képességekkel is rendelkezve tanulmányozni, hanem a hazai jegybank 2008. februári nyilatkozatait is, mert itt már a sorok között olvasható, hogy valamire készülnek...


 

--------------------------------------------------------------------------------------
A Magyar Nemzeti Bank küldetése, jövőképe, értékei és
kiemelt stratégiai céljai

Elnöki bevezető a munkatársaknak

Stratégiát nem naponta készítünk – és ha elkészül, akkor nem akarjuk naponta újra meg újra átírni. Közösen alakítottuk ki – együtt kell megvalósítanunk. Ha elhisszük először mi magunk, hogy képesek vagyunk az összefogásra, az együttműködésre – akkor el tudjuk hitetni a világgal is, hogy képesek vagyunk megvalósítani közös céljainkat és egy stabil országot fogunk utódainkra hagyni.

Simor András

A devizatartalék- és a jegybanki mérlegstratégia célja a devizatartalék megfelelő szintjének biztosítása a monetáris politika vitele, az árfolyamrendszer fenntartása és Magyarország kedvező befektetői megítélésének erősítése céljából oly módon, hogy a tartalék összetétele a vállalt kockázathoz képest a lehető "legmagasabb" hozamot biztosítsa.
A devizatartalék megfelelő szintje részben közvetlenül szolgálja a monetáris politikát (intervenciós képesség fenntartása, árfolyamrendszer hitelességének erősítése), részben a befektetői ajánlásokon, a nemzetközi intézmények értékelésein, a hitelminősítő intézetek minősítésein keresztül befolyásolja a magyar gazdaság kockázati megítélését. A devizatartalék megfelelő szintjét úgy kell biztosítani, hogy az az MNB-n kívüli intézményi és piaci környezet, mint adottság mellett az
államháztartással konszolidált szinten értelmezve optimális legyen. A devizatartalék kezelés során arra kell törekedni, hogy a vállalt kockázatok igazodjanak a jegybank specifikus igényeihez – likviditás, (tőke)biztonság –, és ezen kockázati szint mellett kell a hosszú távon "legmagasabb" hozamot elérni.

F.ZS.F.

 

Figyelem, nagy bajban vagyunk.

Falus Ferenc

Figyelem, nagy bajban vagyunk. Nem szeretnék senkit favorizálni, de vigyázni kell arra, hogy milyen ügyvédet választ valaki. Ez a kúriai állásfoglalás csak úgy születhetett meg, hogy aki kérte pénzügyileg nem állt a helyzet magaslatán, ezzel óriási károkat okozott. Tisztelettel arra kérek minden perindítót, hogy csak olyan jogi képviselőt válasszon aki a pénzügyekben is otthon van, az ügyvéddel kapcsolatosan kérje ki a csoport véleményét, ill. konzultáljon velünk. Minden pertindító ügyvéddel hajlandóak vagyunk konzultációra, hogy pénzügyileg képbe tudjuk helyezni, mert a rossz kereset indítás óriási, visszafordíthatatlan károkat okozhat a hiteleseknek.Falus Zsolt Ferencel találtunk olyan ügyvédet, aki a PSZÁF-nél dolgozott 7 évet, majd ezt követően a bankok perlésével foglalkozik. Első lépésként el tudja érni a végrehajtás felfüggesztését, valamint egyetért abban, hogy a devizahiteleseknek kártérítés jár. Tisztában van azzal, hogy mi a swap, mi a tőkekonverzió...stb. Ezt az ügyvédet Zsolton keresztül eltudjátok érni. Természetesen minden ügyvédnek szívesen segítünk a pénzügyi csalárd háttér feltárásában, a hitelesek érdeke szerinti kereset indításában.

 

Az elsődleges és a másodlagos következmények


A bankok tatárjárásának hazánkban elsődleges következményeit érezzük már a végrehajtásokat, kilakoltatásokat, jövedelemtiltásokat, zaklatásokat... a másodlagos következményeknek tartom a közmű tartozások, szolgáltatók miatti különböző végrehajtási cselekményeket és a fogyasztáscsökkenésből adódó egyre növekvő munkanélküliséget, továbbá az ingó és ingatlan vagyon elértéktelenedés, tehát az egyértelmű lehetetlenülés miatt kialakuló öngyilkossági hullámot.

A másodlagos következmények súlyosabb csapást fognak mérni ránk...

 


"A tatárjárás közvetlen áldozatain, a csatatéren elesetteken, a kardélre hánytakon és az elhurcoltakon kívül legalább ugyanennyire tehető a "másodlagos" következmények nyomán elhunytak száma. Magyarországon soha nem látott éhínség támadt. 1241-ben az ország nagy részén nem volt aratás, 1242-ben elmaradt a vetés, 1243-ban pedig az első termés java részét sáskajárás pusztította el. A marhaállomány zömének pusztulására abból következtethetünk, hogy az ásatásokból ismert régi kis termetű szarvasmarha a 13. század derekától eltűnt, hogy a kunok által behozott fehér-szürke marhafajtának adja át a helyét... a tatárok kimenetele után többen haltak éhen, mint ahányat fogságba hurcoltak, vagy karddal öltek meg...."

A megoldások keresése során az egyénnek messzebbre kellene látni, mert az egymással való közvetett és közvetlen viszonyunk miatt, csak látszólagosan szabadulsz ha egyáltalán szabadulsz az elsődleges következmények elől...

Falus Zsolt Ferenc
B.É.CS.elnök