2013.04.10.KAMATVÁLTOZTATÁSRA REAKCIÓ!

Címzett: Bank

Feladó: Ügyfél

Tárgy: Hitelazonosító

Tisztelt Címzett !

A fenti azonosító számú levelükben tájékoztattak, hogy a hitelszerződésben foglaltak alapján az ügyleti kamat 8,35 %-ra módosult.

Arra hívom fel a figyelmet, hogy a hitelszerződés alapján a tőketartozás devizában van meghatározva, valamint a bank vállalta a devizában való nyilvántartást.

A kamat értékének változásáról szóló tájékoztatás során az indoklás (oklista mely elemének a változása, mekkora kamatemelést eredményezhet) mellőzésre került és az új kamat mérték már-már forint hitelek kamatszintjét elérte.

A deviza tőke nyilvántartása során álláspontom szerint, ha a nyilvántartásra került deviza típusa nem határozza meg a kamatot, csak kockázati tényezőként szerepel a szerződésben, akkor a szerződésünknek csak uzsora elemeként említhető. A korlátlan árfolyam kockázat vállaltatása, nem a forint konstrukciótól (1%-al) kedvezőbb kamatokkal kellene, hogy járjon ha tisztességes árazást alkalmaznak. A kamatok árazását indokolatlannak, súlyosan szakmaiatlannak és uzsorázásnak tartom.

A nyilvántartással létrejött pénzügyi konstrukció alkalmazása miatt, az Önökkel már korábban közölt kártérítési igényem fenntartom.

Tisztelettel: Ügyfél


Bp.2013 április