Kezdőlap > MTI.HU | Hírügynökségnek. > 2016.05.02. Már Simor András elnöksége idején ezermilliárdos árfolyamnyeresége volt a jegybanknak
2016.05.02. Már Simor András elnöksége idején ezermilliárdos árfolyamnyeresége volt a jegybanknak!
A forint árfolyamváltozásából származó előnyöket, már Simor András elnösége idején élvezte a Magyar Nemzeti Bank. Az MNB ezermilliárd forintot meghaladó rendkívüli nyereségével kapcsolatban, aggasztó a Magyar Állam és képviselőinek a korábbiakban is közönyös magatartása, mert ebből a kiugróan magas nyereségből, mint tulajdonos osztalék formájában kifizetésére jogosult.
A kifizetés elmaradása mindenképpen magyarázatra szorul, mert ez az összeg a központi költségvetés számára jelentős tétel. E körben a döntéshozókat, azaz az MNB igazgatóságát és elnökét is súlyos felelősség terheli.
Az Egyesület elnöke szerint, vélhetően 2011-ben túl feltűnő lett volna, az ezermilliárdos nagyságrendű árfolyamváltozás miatti nyereség kifizetése, ezért nem került rá sor.