Az általam végzett kutató és elemző tevékenység eredményeképpen, már aggálytalan tartalmú tényközlő okiratokkal is rendelkezem arról, hogy a devizahitelezést folytató hazai bankok elzárták ügyfeleiket a deviza nyilvántartásukban bekövetkezett tőkekonverziótól, illetve az átmeneti nyilvántartási tőke csere során előállott csereügyleti nyereség keletkezett.
A konverziónak adó vonzata van az ügyfelek számára, erről szóló kioktatás is a bank által átadásra került. A bankok az előállott árfolyamváltozást kihasználva, az elemzőik a treasury csoport irányításával, akiknek a feladata árfolyam és kamat menedzsment az ügyfelek fizetőképességének megtartása érdekében, a devizahiteleknél a szükséges tőke műveletek végrehajtásával nyereséget tudtak előállítani. De a csereügyleti tevékenységről ügyfeleiket nem tájékoztatták, erről szóló igazolásokat nem adták ki, ezért az adó megfizetése (jelenleg 16 %, de a konverzió időszakában 2008-as évben tudomásom szerint 25 % -os volt) nem tud az ügyfelek részéről megvalósulni.
A bankok a teljes nyereséget sajátjukként kezelik, az adó így nem kerül megfizetésre és az ügyfelek nyereségét is saját hasznukként tartják nyilván, ez adócsalás és sikkasztás. A bankok tetézik cselekedeteik súlyosságát azzal, hogy így ügyfeleikkel szemben valótlan „hamis” tartozást közölnek, és követelésüket erre alapozzák.
A társadalom széles rétegét érintő problémakörről van szó, a bankok nagyságrendileg előállható adózatlan nyeresége 1000 milliárdos nagyságrendben keletkezett. Bejelentést tettem továbbá a PSZÁF –nél ahol már vizsgálatot indítottak és a Nemzeti Adó és Vámhivatalnál is jeleztem.
Véleményem szerint Önöknek illetékességük és kötelességük a nyomozás elrendelése. Kettőből két banknál (UniCredit Bank, K&H Bank) okiratokkal igazolható módon bekövetkezett adócsalásról van szó nagyságrendileg 160-250 milliárd adó megfizetésének elkerülési szándékáról, valamint az érintett devizahitellel rendelkező réteggel szembeni jogosulatlan követelések megakadályozása elsődleges lenne.