A Jogért és Igazságért
2016.12.05. 2008 AZ INTERVENCIÓS SÁV eltörlése!
2008-BAN AZ INTERVENCIÓS SÁV eltörlésével a Magyar Állam és a Magyar Nemzeti Bank megteremtette a forint elleni spekuláció lehetőségét (is) ... a devizahitel csapdában lévő ügyfélcsoport mérete és önálló nemzetgazdasági- valamint, az egész társadalomra kiható kockázata miatt EZ A LÉPÉS ELHIBÁZOTT ÉS SÚLYOSAN FELELŐTLEN VOLT, de azok számára akiknek a tartaléka és befektetései devizában voltak, azok számára ez a lépés árfolyamnyereséget eredményezett !
... az intervenciós sáv eltörlését követően a forint árfolyam bármely irányban és mértékben elmozdulhatott különböző devizákkal szemben, előtte azonban, az euróhoz való rögzített árfolyamsáv miatt (!) az euró egyéb devizákkal szemben jegyzett árfolyamai meghatározták és kedvezően befolyásolták a forint egyéb devizákkal szembeni árfolyamát is.
Az is a hazai fizetőeszköz, a forint elleni intézményi és piaci spekulációra utal, hogy a forint árfolyama csak adott devizákkal szemben gyengült jelentősen (!) és a forintgyengülést a hazai fogyasztói árindex, az infláció alakulása nem is követte.
A MAGYAR ÁLLAM ÉS A MAGYAR NEMZETI BANK FELÁLDOZTA ÉS KIFOSZTOTTA A DEVIZAHITELES MAGYAR CSALÁDOK SZÁZEZREIT A FORINT ÁRFOLYAMÁN KERESZTÜL ...
.... az intervenciós sáv eltörlése miatt Simor Andrással szemben már régen büntetőeljárást kellett volna kezdeményezni !
Falus Zsolt Ferenc
B.É.CS.